Bemutatkozás

Az Arday, Sisa és Joósz Ügyvédi Társulás 2009-ben jött létre abból a célból, hogy az Arday Ügyvédi Iroda valamint a Sisa és Joósz Ügyvédi Iroda a Társulás keretei között összehangoltan működjön együtt az ügyvédi megbízások minél magasabb színvonalon történő ellátása érdekében.

dr. Arday Márta

Az Arday Ügyvédi Iroda alapító tagja, ügyvéd.
  • jogi tanulmányait az ELTE Állam és Jogtudományi Karán végezte
  • kezdetben jogtanácsosként tevékenykedett
  • 1991-től a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja
  • az Arday Ügyvédi Irodát 1993-ban alapította, ahol több mint 20 éve áll az ügyfelek rendelkezésére
  • németül folyékonyan beszél
  • főbb szakterületei: szerződések joga, utazási jog, ingatlanjog, követelésbehajtás

dr. Sisa Dániel

A Sisa és Joósz Ügyvédi Iroda alapító tagja, ügyvéd, LL. M. adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász.
  • az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának hallgatójaként kiemelkedő tanulmányi eredményéért Köztársasági ösztöndíjban részesült
  • a jogász szak IV. évfolyamán évfolyamelsőként végzett és Moór Gyula-díjban részesült
  • doktori oklevelét summa cum laude minősítéssel szerezte meg
  • a jogi szakvizsgát jeles eredménnyel zárta
  • 2009-től a Budapest Ügyvédi Kamara tagja
  • a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők Társaságának tagja
  • adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász végzettséggel rendelkezik (oklevél minősítése: kiváló)
  • angolul folyékonyan beszél
  • főbb szakterületei: társasági jog, ingatlanjog, követelésbehajtás, klinikai kutatási szerződések

dr. Joósz Viktória

A Sisa és Joósz Ügyvédi Iroda alapító tagja, ügyvéd, LL. M. kereskedelmi jogi szakjogász.
  • jogi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte
  • a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által szervezett képzésben középfokú iparjogvédelmi szakképesítést szerzett (minősítés: kiválóan megfelelt)
  • kereskedelmi szakjogász végzettséggel rendelkezik (záróvizsga érdemjegye: jeles)
  • a jogi szakvizsgát jeles eredménnyel zárta
  • 2009-től a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja
  • főbb szakterületei: társasági jog, kereskedelmi jog, munkajog
Az ügyvédi iroda és az ügyvédi társulás nem cég, ezért annak adatai a cégnyilvántartásban nem szerepelnek. Mivel azonban az Ön számára a cégkivonat formai és tartalmai elemei ismerősek lehetnek, ezért elkészítettük ügyvédi irodáink „képzeletbeli cégkivonatát”.
1.Az ügyvédi iroda elnevezése
1/1.Arday Ügyvédi Iroda
2.Az ügyvédi iroda székhelye
2/1.1055 Budapest, Balaton u. 18. fszt. 2.
3.Az ügyvédi irodát nyilvántartó kamara
3/1.Budapesti Ügyvédi Kamara
(1055 Budapest, Szalay u. 7.)
4.Az ügyvédi iroda nyilvántartási száma
4/1.173
5.Az ügyvédi iroda nyilvántartásba vételi időpontja
5/1.1998. december 23.
6.Az ügyvédi iroda képviselője:
6/1.dr. Arday Márta ügyvéd
lajstromszám: 12631
7.Az ügyvédi iroda adószáma
7/1.18092943-2-41
8.Az ügyvédi iroda bankszámla száma
8/1.16200010-60193777
MagNet Bank Zrt. (1062 Budapest, Andrássy út 98.)
8/2.10700378-24389305-50100002
CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.)
9.Az ügyvédi felelősségbiztosítás adatai:
9/1.Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete
(1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 8.)
tagkód: 15999-03674
1.Az ügyvédi iroda elnevezése
1/1.Sisa és Joósz Ügyvédi Iroda
2.Az ügyvédi iroda székhelye
2/1.1114 Budapest, Bartók Béla út 15. A. ép. IV. em. 23.
3.Az ügyvédi irodát nyilvántartó kamara:
3/1.Budapesti Ügyvédi Kamara
(1055 Budapest, Szalay u. 7.)
4.Az ügyvédi iroda nyilvántartási száma
4/1.2893
5.Az ügyvédi iroda nyilvántartásba vételi időpontja
5/1.2009. január 28.
6.Az ügyvédi iroda képviselője:
6/1.dr. Sisa Dániel ügyvéd
lajstromszám:18171
7.Az ügyvédi iroda adószáma
7/1.18133693-2-41
8.Az ügyvédi iroda bankszámla száma
8/1.10103104-62915300-01003004
Budapest Bank Zrt. (1138 Budapest, Váci út 193.)
8/2.11703006-20463870-00000000
OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.)
9.Az ügyvédi felelősségbiztosítás adatai:
9/1.Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesülete
(1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 8.)
tagkód: 55999-01376